2016. április 25., hétfő

Felvételi értesítőnk

Akinek most 8-os a gyereke, és általános iskolából tanulna tovább, annak nem kell elmagyaráznom, hogy ez mit jelent :-) Mármint a felvételi-továbbtanulás.

Most éppen a felvételi értesítő körül van egy kis mizéria.

Én úgy tudtam, hogy április 26-án küldik ki. De ez nem így van, hanem úgy, hogy április 26-ig. Nem mindegy :-)

A párom minden nap meg szokta nézni a postaládát. Pénteken valahogy ez kimaradt. Sok dolgunk volt, sietett, jött értem, mentünk ide-oda bevásárolni. Kb. 6 körül értünk haza.

Gyermekem azzal fogadott, hogy némelyik gyereknek már kiküldték az értesítőjét. Pont az E-Gimnáziumból, és a V-gimnáziumból.
Amelyekbe ő is jelentkezett.
Mondtam neki, hogy akkor menjen le, és nézze meg a postaládában, biztosan ott lesz az övé is.

Én, kis naív azt hittem, egyszerűen bedobják a levelet. Hát hogyne :-)
Gyermek felhozta az értesítőt, miszerint menjünk érte a postára. Ránézek az órára: negyed 7.
Fasza... a posta épp bezárt. Legközelebb hétfőn délután jutunk el.

Most addig izguljunk? egész hétvégén??? :-) Na neee.

Aztán addig-addig agyaltam rajta, amíg kilogikáztam, hogy nagy valószínűséggel felvették.

Mert ugye az E-gimiből jött az értesítő. Amit első helyen jelöltünk. A V-gimiből (amit második helyen) onnan meg semmi. Közben megnéztem a Z-gimit, ami 3-ik helyen volt jelölve, ők felrakták a honlapjukra a tájékoztatást, és oda nem vették fel. Megnéztem az S-szakközépiskolát, ami ugye 4-ik helyen volt jelölve, mint vésztartalék, és ahová az ideiglenes lista szerint simán be is került volna, (szintén a honlapon volt a lista,) de oda sem vették fel.

Tehát kizárásos alapon az E-gimi felvette, és ezért nem került már a lapja sem a V, sem a Z gimibe, és sem az S-szakközépbe.

Hurrá. Egyébként örülünk nagyon :-)

Azért majd ne felejtsem el átvenni az értesítőt a postán :-)

2016. április 24., vasárnap

Trochanter bursitis - az én történetem - 5. rész

Tehát az injekció után viszonylag jobban mozogtam, bírtam gyalogolni is, jobb napokon kb. 800 m-t egyszerre, pihi nélkül. De nagyon nem volt az igazi.
És mindig féltem, hogy visszaesek, és rosszabb lesz, ezért próbáltam kímélni magamat.

Jött a jó idő, előszedtük a biciklit is. Először csak keveset, majd többet tekertem, sűrűn megállva, pihenőkkel. Kicsit fájt, kicsit görcsölt az izmom, de rosszabb nem lett. Fogjuk rá, hogy bírtam. Hol jobban, hol rosszabbul. Ha nagyon rossz volt, a Diclac segített valamennyit. (diklofenák)

Március végén letekertünk 25 km-t. 3 pihenővel. Elindultunk, és én kb. 6 km után éreztem, hogy valami nem oké, muszáj megállnunk egy kicsit. Itt a pihenő közben elgondolkodtam, hogy vajon ha nem lesz jobb, hogy fogok hazatekerni. De aztán pihenésre kicsit jobb lett, mentünk tovább. Lassan persze, csak óvatosan, ahogy lehet, kímélve magamat. Következő pihenő 5 km után jött, itt kicsit hosszabban időztünk. Utána hazafélé tartva mintha elfújták volna a fájdalmat, úgy tekertem, mint régen. Csodálkoztam ezen, de örültem is neki. Így be mertem vállalni még egy "kanyart", plusz 10 km-t. Persze, pihentünk még egyet közben. Hazaérve fáradt voltam, de a fájdalom később sem erősödött.
Ott tartottam, hogy biciklizni bírok, gyalogolni még mindig nem. Gyaloglás után éreztem a görcsöket.
Ez az állapot maradt egy ideig, nem romlott, de nem is javult.
Úgy éreztem, kellene még injekció, hogy meggyógyuljon, de visszatartott az a körülményesség, amíg bejutok a szakrendelőbe. Maszek alapon meg ha nem muszáj, nem akartam menni, egyrészt nincs annyira sok pénzem, másrészt meg ott is rengetegen voltak.

Mivel a mozgáshiánnyal kűzdöttem leginkább, arra gondoltam, hogy mi lenne, ha keresnék egy sportorvost, hátha ő más szemmel nézi a dolgokat, és végre elfelejthetném ezt az egészet, mert így 3/4 év után, mert már nagyon úntam ezt az állapotot.

A sportorvos szinte azonnal fogadott. (egy jó pont) Végighallgatott, normálisan, és kérdezett, és figyelt a válaszomra. (még egy jó pont) Adott egy gyulladásgátló injekciót. (most már tudtam, hogy mire számítsak ezzel kapcsolatban) viszont azt mondta, hogy pihenjek, amíg fel nem szívódik. És menjek vissza e gy hét múlva.

Másnap voltam annyira önző, hogy egyszerűen otthon maradtam, és nem érdekeltek a munkahelyi dolgok. Persze, telefonáltak, hogy mikor megyek, meg nagyon kellenék... de mondtam, hogy egy napot otthon leszek, a többin pedig ha bemegyek, csak ülőmunkát fogok végezni.
Ugyanúgy 3 napig tartott, míg felszívódott a folyadék, viszont rengeteget jelentett, hogy legalább 1 napig pihenni tudtam, így nem volt annyira vészes, mint a múltkori.

Egy hét múlva visszamentem, mondtam, hogy javult, de még nem tökéletes. Azt mondta a doki, hogy adjunk neki még egy kis időt, és ha nem javul tovább, vagy rosszabb lesz, akkor ad még egy injekciót.

Most ott tartok, hogy napról-napra jobb. Még valami mindig fájdogál ott belül, de már nem annyira, és vannak pillanatok, amikor el tudom felejteni, hogy korlátozva vagyok a mozgásban. A gyaloglás is egyre jobb.

Igazából egy dolog miatt szedtem ezt így össze, ezt a kálváriámat. Így utólag, már okosabb az ember. Ha még egyszer kezdeném, nem kínlódnék tapaszokkal, kenőcsökkel, gyógyszerekkel.
Miért nem lehetett egyből injekciózni, amikor nem múlt el rögtön az elején???

Össze sem merem számolni, mennyi pénzt hagytam ott a gyógyszertárban. Mennyit tankoltam, mert mindenhova csak kocsival bírtam menni. Azt már meg sem említem, hogy egy vérvételből kiderült, hogy durván vashiányos vagyok, és nem tudom, ez összefügg-e a sok fájdalomcsillapító szedésével, vagy nem.

Szóval, ha tudtam volna az elején, hogy mit össze fogok kínlódni, két dolgot tettem volna.
1. kipihenem, tojok a munkahelyre, és nem hajtom magam fájós csípővel
2. egyből injekcióval kezdem a kezelést.
Ilyen egyszerű az egész.

vége (illetve mégsem, mert mégiscsak van folytatás)

2016. április 21., csütörtök

Trochanter bursitis - az én történetem - 4. rész

Szóval ott tartottam, hogy nem javult, nem romlott, viszont sétálni sem bírtam, csak max. 200 m-t egyszerre, és onnan már erősödött a fájdalom a csípőhajlatomnál.

Ráadásul észrevettem egy érdekes új tünetet, olyan fura érzés volt esténként a bal lábamban. Nem zsibbadt, csak olyan fura érzet. Ráadásul a combom hátsó részén is elkezdtem enyhe fájdalmat érezni, térdig, kb. az ishiás ideg vonalán.

Mivel nyilvánvaló, hogy ez magától nem fog már javulni, ismét kértem egy időpontot az ortopéd szakrendelésre. Most hamarabb, úgy kb. 3 hét múlva be is jutottam. (igen, protekcióval, azért volt ilyen gyors) :-) (ekkor már december elején jártunk)

Rengetegen voltak, és megint csak hülyén éreztem magam a sok rossz állapotú ember között, és feltettem magamnak a kérdést, hogy mit keresek én itt? De hát én sem voltam 100%-os állapotban.
Bementem, mondom az orvosnak, hogy nem igazán javul, és kellene az az injekció, amit a múltkor említett. Jó, felírta, kiváltottam, 1 db ampulla Kenalog-ot, még ott helyben a gyógyszertárban. Visszamentem, beadta, bele a fájós pontba, és a környékére. Mehetek. Ennyi.

Nyilván, az egyébként is duzzadt bursába belefecskendezett pár ml folyadékot, az még jobban megduzzadt. Tehát jobban fájt, főleg mozgásra. Kifelé a rendelőből már éreztem, hogy mennyivel rosszabb lett. A folyosón le kellett ülnöm, aztán ott gondolkodtam, hogy vagy összeszedem magam, és továbbmegyek, vagy ott fogok ülni estig :-) mert ki tudja, mi lesz. Nem mondta senki, hogy mire számítsak, kb. mennyi idő alatt szívódik fel, terhelhetem-e vagy pihenjek... semmi.

Persze, mentem vissza a munkahelyre, mert csak úgy kiszaladtam. Természetesen nem sokat mászkáltam aznap, csak ültem.
Másnap még mindig rossz volt, fájt, korlátozott voltam a mozgásban. Harmadnap szintén.

Negyedik napra éreztem, hogy javult valamennyit.
Még mindig fájt, de valahogy többet bírtam már gyalogolni, mint korábban.

Ott, azon a helyen, ahová az injekciót kaptam, szép lassan meg is szűnt a fájdalom. Egy kicsit hátrébb viszont, ha enyhébben is, de megmaradt. Igen ám, de új tünet is jelentkezett, elkezdett fájni és görcsölni a farizmom egy része, és sokszor szabályosan éreztem, hogy meg vannak dagadva az inak. Mindez főleg estére jelentkezett, pihenésre javult valamennyit.

 folyt. köv

2016. április 16., szombat

Trochanter bursitis - az én történetem - 3. rész

Tehát kezemben volt a beutaló, elmentem (vagyis elsántikáltam) az ortopédia szakrendelésre. Rengetegen voltak.
Csúsztak is az időponthoz képest, de igazából nem is számítottam másra.
Kicsit hülyén éreztem magam a sok valóban rozzant beteg között, úgy éreztem, engem a doki nem is fog komolyan venni, hogy a valódi problémás betegek között mit keresek én itt egy kis csípőfájdalommal.

Bejutottam, elkezdtem mondani, mi is a problémám. Kb. fél mondat után doki félbeszakított. Vizsgálat, tekergetett. így fáj -nem, és így - nem. És itt - aú, igen. Jó, csináljunk egy röntgent.
A papírra ráírta: trochanter táji bursitis (?) Kb. 2 percet töltöttem a rendelőben.

A röntgen viszonylag hamar ment, habár itt is teltház volt. Utána vissza a dokihoz. A röntgenfelvételem már a monitorján volt. Ekkor már több időt fordított rám: elmondta, hogy mi a problémám, az, amit gyanított, miszerint az inak alatt van egy párna, az ún. nyáktömlő (bursa), és ez van begyulladva nálam. Meg is mutatta pontosan a röntgenképen, hogy, hol a gyulladás. Azt mondta, hasonló ez, mint a teniszkönyök, és jegeljem, meg pihentessem, felírt egy tapaszt (ketoprofén hatóanyaggal) és ha ettől nem javul, akkor be kell injekciózni, és az általában segíteni szokott. Ennyi.


Végre megvolt a diagnózis, A tapaszt fel kellett íratni a háziorvossal. Felírta, persze, szokása szerint nem mondott semmit, csak az asszisztensnő tett egy megjegyzést, hogy ő nem hisz a tapaszokban...
Hát én hiszek. Kiváltottam, nem volt olcsó...

Kicsikét ismét javult a helyzetem a tapaszolás hatására, már többet bírtam sétálni egyfolytában fájdalom nélkül, de még mindig messze voltam a normális állapotomtól.

Mivel már tudtam, hogy konkrétan mi a probléma velem, így rá tudtam keresni az interneten is a dolgokra. Többek közt azt találtam, hogy belsőleg az ibuprofén, külsőleg a ketoprofén lehet hatásos. Így szükség esetén bekaptam 1-1 fájdalomcsillapítót. (Advil, Algoflex)

A barátnőm mutatott egy sprayt, aminek az a neve, hogy ketospray. Azt mondta, recept nélkül vásárolta. Mondom, hogy lehet az, amikor tudtommal a ketoprofen tartalmú szerek újabban receptkötelesek. Mondta, menjek az "M" gyógyszertárba, ott adnak, ott vette ő is, nem kellett recept.

    És ez egy külön kis sztori:
Természetesen elmentem én is az "M" gyógyszertárba, ahol először is, vártam... Ketten dolgoztak éppen, az egyik gyógyszerész éppen kiszolgált, a másik pedig régen látott kedves ismerőseivel vihorászott oldalt. Különösebben nem zavartatták magukat, mert amikor az egyik befejezte a kiszolgálást, rám nézett, és a legnagyobb lelki nyugalommal elsétált hátra.
A másik sem nagyon zavartatta magát, vihorászott tovább, végül is, rajtam kívül nem volt más vásárló. Én meg vártam. Normális esetben már rég kifordultam volna az ilyen helyről, de mivel bíztam benne, hogy itt kapok azt, ami nekem kell, így türelmes voltam.
Kis idő múlva észrevette magát a vihogós, illetve nem is igazán ő, hanem a régen látott ismerőse mondta, hogy akkor nem is zavarják tovább, és mennek, és majd találkoznak... (ezúton is köszönöm neki)
Végre foglalkozott velem a nő, és elmondhattam mit kérek. Persze, nem adott, nem túl határozottan, de receptet kért. Mondom hogy hogy jutottam ide, eü. dolgozó ajánlotta, mert itt adnak recept nélkül,, és most nem tudom feliratni, de nagyon kellene... stb... de különösebben nem hatotta meg. Hozzak receptet, és már fordult is el, hogy megy be hátra. (még jó, hogy mást nem akartam venni) hát jó - gondoltam- azt várhatod, mert ha én receptet hozok, akkor biztosan nem ide....
Kérdem a páromat: -van nekünk gyógyszerész ismerősünk? azt mondja: -van. Akkor irány oda.
Bementünk, (rég jártunk ott) főnökasszonyt keressük... hát, mondják- itt olyan nincs. Nézünk egymásra, hogy ez meg hogy lehet, hát akkor köszönjük, semmi (gondoltam, én nem égetem magam, hogy itt is elküldenek, hogy menjek irassam fel....) de akkor kijött hátulról a vezető, és kérdezte, miben segíthet, merthogy a főnökasszony átadta már neki a boltot.
Hát, mondjuk, hogy kellene nekünk egy gyógyszer, de nincs róla recept, és nem tudjuk, hogy enélkül megkaphatjuk-e esetleg. Kérdi, melyik az, nézi a gépben, természetesen van, és ide is tudja adni. (végül is nem egy erős valami, nemrég még recept nélkül is simán vásárolható volt)
Szóval, így lett Ketospray-m, amivel egy darabig kenegettem a fájós csípőmet.

Ezután valahogy közepes állapotba kerültem, és onnan nem javult. Igaz, nem is romlott.
 folyt. köv.






2016. április 13., szerda

Trochanter bursitis - az én történetem - 2 rész

Szóval, ott tartottam, hogy nem javult a csípőm. Illetve tudtam menni, de csak lassan, sántikálva, keveset, és akkor is fájt.

Közben meg minden bajom volt, lelkileg is a padlón voltam, mert ugye én azelőtt minden héten 2-3-szor futottam olyan 3-5 km-t, és bicikliztem is elég sokat. Most ez a mozgás is nagyon hiányzott, rosszul viseltem a kényszerpihenőt, és a csavargásokról, a bevásárlásokról, sétákról már ne is beszéljek. Most úgy éreztem, be vagyok zárva otthon, és  a munkahelyen sem tudtam úgy teljesíteni, (pedig segítettek, de az nem ugyanaz, mint amikor én csinálom meg a feladatot) persze, otthon sem bírtam sokmindent csinálni, pl. a takarítás se ment.

Augusztus közepén beszéltem a barátnőmmel, aki eü dolgozó, és segített nekem abban, hogy minél hamarabb bejussak egy jó orvoshoz az ortopédia szakrendelésre, hogy végre derüljön már ki, mi a bajom, és kapjak megfelelő kezelést.
Október elejére tudott időpontot szerezni. Igen, ismerettséggel is csaknem 2 hónappal későbbre tudtak csak időpontot adni.

Mit tehettem, kivártam. Közben kenegettem a mentolos kenőccsel. Mindig úgy éreztem, kicsikét javult az egész ha pihentem, de mozgásra továbbra is fájt.

Viszont ahhoz, hogy szakrendelésre bejussak, kérnem kellett egy beutalót hozzá a háziorvostól.

Elmentem, mondom neki, hogy szeretnék kérni egy beutalót az ortopédiára. Azt mondja erre, hogy: -Minek az magának!
Hű... hát, nem akartam utálatos lenni, így szépen előadtam: - Július óta fáj a csípőm, azóta sem jött rendbe, és szeretném, ha megnézné egy szakorvos.
Erre ő: -Hát ez nem így működik...
Én (még mindig kedvesen, és naívan): -Akkor hogy működik? Én nem tudom.
Ő (megnézi a gépben az előzményt): -Hát még nem is küldtem röntgenre..
Én (nem kérdeztem meg, hogy vajon mi a francért nem küldött): -akkor küldjön a doktornő röntgenre, nekem mindegy, csak valaki végre állapítsa meg, hogy mi a bajom, mert ez nem állapot.

Közben az asszisztensnő elkezdett kérdezgetni, mivel hiányosan voltak kitöltve az adataim. (a múltkor úgy látszik, nem volt fontos, pedig kétszer is jártam már itt)
Én beszéltem az asszisztenshez, kicsit ferdén álltam, mivel a jó lábamra helyeztem a súlyomat, a rosszat meg kíméltem.
A dokinő meg a hátamnál egyszercsak -minden előzmény nélkül- elkezdte ököllel ütögetni a derekamat... Kicsit felment bennem a pumpa, mert ő lehet, hogy csak megvizsgált, de
1. nem szólt, nem tudtam felkészülni
2. elég erőseket ütött, nem esett jól, főleg, hogy nem oda figyeltem
3. ütögetés után nem mondott semmit, nem kérdezte tőlem, hogy fáj-e vagy nem, csak visszaült.

Szóval, nem tudom, mit képzel, mi vagyok én? Egy darab hús??? Nem kellene esetleg emberszámba vennie, és felkészíteni a mozdulatára? Nem kellene kommunikálni velem? Főleg, hogy tudja, hogy fájdalmaim vannak, és látja, hogy nem egyenes tartásban állok???

A végén ideadta a beutalót. Nem küldött röntgenre. Nem is tudom, minek kellett akadékoskodni.
Azt írta rá, hogy artrozis (?).
 folyt. köv...




2016. április 10., vasárnap

Trochanter bursitis - az én történetem - 1 rész

Mivel már kb. 8 és fél hónapja kínlódok a fent említett nyavalyával, úgy döntöttem, leírom a kálváriámat, hátha valakinek hasznos lesz.

Tavaly, júliusban kezdődött. Hajnalban felébredtem arra, hogy fáj a csípőm bal oldala. Volt már máskor is ilyen, vagy a csípőmben, vagy a vállamban, de 2-3 nap alatt elmúlt a fájdalom. Nem is igazán tudtam, hogy mitől jön elő, és mitől múlik el. Fájt, nehezen mozogtam, de azért tudtam, aztán a fájdalom csökkent, majd vége lett.
Azt meg kell említenem, hogy előző nap túráztunk egy kicsit, fent voltunk a hegyen. Azon a hegyen, ami nem is túl magas, és ahová már ki tudja hányszor, gond nélkül felmentem, és ennyi mozgás korábban meg se kottyant nekem. Hogy most ettől kezdett el fájni a csípőm, vagy nem... nem tudom.

Másnap elindultunk hazafelé, persze tömegközlekedéssel, csomagokal. Pesten volt egy pár elintéznivalóm, nyilván gyalogolni is kellett. Fájós csípővel, assan, de elég sokat mentem.

Harmadnap hazaértünk, és nekem mennem kellett dolgozni. Ekkorra már el kellett volna, hogy múljon a fájdalom, de nem múlt el, hanem egyre csak rosszabb lett. Mivel 2 hét szabadság után muszáj voltam bemenni dolgozni, kénytelen voltam fájdalomcsillapítót bekapni, hogy bírjak mozogni. Persze, ekkor már csak ülni bírtam, nem erőltettem a mozgást, mert éreztem, hogy ez már nem piskóta.
Hazafelé a kocsiban alig bírtam már nyomni a kuplungot. Ezen a ponton vettem tudomásul, hogy nem bírom használni a lábamat. És tetszik, nem tetszik, el kell hogy menjek táppénzre. Azonnal orvos, mert ha most felmegyek a lakásba, egyáltalán nem biztos, hogy egyhamar le tudok menni az orvoshoz.
Szerencsére pont délután rendelt.

Besántikáltam a háziorvoshoz, elmondtam, mi a problémám. Meg hogy maradnék otthon a héten.
A doki megnézett, nem mondott semmit, felírt valami gyógyszert. Kérdezem, mi lehet ez a fájdalom? Nem reagált. Kérdezem újra: -ez valami gyulladás? Válaszol: -igen, olyasmi. Kérdezem, és mitől lehet? Erre a válasz: -ez olyan hirtelen szokott jönni... meg (miután megnézte hány éves vagyok), hogy ez kopik. meg valami becsípődik... (hát köszi, sose volt gond az ízületeimmel, szerintem nem ezek, de hát én nem vagyok szakember, csak érzem)
(Utálom az olyan orvost, aki nem kommunikál velem, nem tájékoztat, nem vesz emberszámba..., egyszerűen le szeretném cserélni, csak még nem tudom kire, addig marad)
Szóval, felírt kétféle gyógyszert, az egyik valami gyulladásgátló, a másik valami izomlazító. Ezt szedjem, és a héten pihenjek otthon. Ja, meg írt egy mentolos krémet, amit gyógyszertárban kevernek. Fogalmam sincs, mire jó.

(otthon megnéztem a gyógyszert, amit felírt, és mindkettő hatóanyaga megegyezett egy-egy olcsóbb árfekvésű gyógyszerrel, ráadásul ugyanazzal, amit a párom szed a gerincsérv műtétje óta) Úgy látszik, a doktornő nem foglalkozott azzal, hogy az olcsóbb gyógyszert írja fel, vagy kinézte belőlem, hogy van elég pénzem rá...

Másnap (kedden) eljutottam odáig, hogy ha nem mozgattam a lábamat, akkor is fájt. Nem tudtam hova tenni, nem tudtam aludni, fájt a hátam a fekvéstől, mert csak háton volt kevésbé rossz, ráadásul kánikula volt, izzadtam rendesen. Persze, hívott a főnököm, hogy miért tolok ki velük, és mikor megyek már... Mondtam, hogy ezt a hetet nagy valószínűséggel otthon töltöm.
Így is lett, tehát kedd, szerda, csütörtök eltelt a pihenéssel. Pénteken még mindig kegyetlenül fájt, úgy döntöttem, nem megyek le a dokihoz, adtam magamnak még egy hétvégét. Picikét javult, már csak mozgásra fájt, nyugalomban nem. de a mozgás még mindig keserves volt.
(Csütörtökön megint hívtak a munkahelyről, hogy mikor megyek már, mert kellenék. Mondtam, hogy amint bírok, megyek, de akkor sem leszek teljes értékű munkaerő, mert csak ülő munkát tudok elvégezni. Mondták, hogy nem számít, segítenek mindenben, csak menjek már...) Hát jó.

Hétfőn már úgy-ahogy elsántikáltam, lementem a dokihoz a táppénzes papírért. Bementem, mondtam, hogy mi van, hogy fájt a csípőm, picit javult, de még mindig nem az igazi, és van itt egy táppénzes papírom is. Erre a dokinő mormolt valamit az orra alatt, annyit értettem, kicsit flegmán, hogy -hát ha muszáj... (gondolom dolgozni) és ennyi. Kérdeztem, mire számíthatok, kb. mikor gyógyul meg, mennyi időre számítsak, úgy vártam volna, hogy foglalkozik velem, de nem...Nem mondta, hogy szedjem-e a gyógyszert, nem mondta, hogy ha lehet pihenjek még, nem mondta, hogy próbáljunk mást, nem mondta, hogy csináljunk vizsgálatokat... nem mondott semmit, csak ideadta a papírt, és ennyi.

Én meg gondoltam, már javult valamennyit, csak elmúlik lassan. De nem.

Ja, és még mindig nem tudtam, mi a bajom.
Próbáltam keveset mozogni, végül is rosszabb nem lett, csak éppen jobb sem.
 folyt. köv..